2016. augusztus 6., szombat

Hallomás || Hol vagytok Férfiak?

Sziasztok Napsugarak!



Nem is olyan rég a MBBK csoportban belefutottam egy bejegyzésbe, ami elég sokaknál enyhe rosszallást váltott ki. A különböző véleménynyilvánítások felkeltették az érdeklődésem így én is elolvastam azt az ominózus cikket. Hát mit ne mondjak tényleg nem volt a legjobb, kissé felületes és terjedelmét tekintve inkább hirdetésre hajazott. Az író azt boncolgatta benne, hogy a férfiak miért választanak maguknak csinos és buta barátnőt. Gondoltam a kérdésről én is megosztom veletek a véleményem aztán időközben  egy kis kanyarral más irányba indultam. 



Hangolódásként elmesélem, hogy a már említett témáról miképp jutottam ide. Azt már az elején tudtam, hogy erről a kérdésről oldalakat lehetne írni. Épp ezért is volt furcsa számomra, hogy valaki ezt alig fél oldalban le tudta rendezni. Ismertek már és tudjatok, hogy a dolgok többségét én azért szeretem jó pár irányból megvizsgálni, hogy minél teljesebb legyen az egész. Első, ami nekem hiányzott, hogy nem tisztáztuk mi számít csinosnak és mi butának. A társadalmi elvárások szerinti "tömeg szépség" vagy az egyedit és különlegeset keressük? Aztán a buta, ezt iskolázottság szerinti butaságnak fogjuk fel vagy bizonyos szituációk, élethelyzetekben hozott döntés szerint? 
Aztán miután már ezen túl vagyunk ott volt a többi kérdéses pont: miért csak a társadalmi normák szerint néztük ezt a kérdést? Hol a dolog pszichológiai oldala? Miért nem kérdeztünk meg erről pasikat? Na, így kerek lett volna!
Aztán úgy voltam vele, hogy majd én -mint úgy általában - ezt is megoldom.  Bementem a munkahelyemre és gondoltam majd fejben szépen összerakom az egészet, és napközben olyan interakciók értek, amelynek hatására ennek a kérdésnek egy másik tényezőjét kezdtem el vizsgálni a Férfit. 

Tehát az a bizonyos munkahely, tisztánlátás kedvéért a dolgozok 90%-a hímnemű. Pazar, bár pozitív oldalát ritkán mutatta meg. Mikor odakerültem mindenki mondogatta, hogy milyen jó lesz, mert ahol sok nő van ott úgyis csak megy a rivalizálás és a harc.
Nos, igen az arányok ilyen eltolódása viszont azzal is jár, hogy úgymond mindenkit "fiúsítani" akarnak. A nők többsége ezen persze csak mosolyog és élvezi, hogy a banda tagja. Én is örültem volna neki mondjuk úgy öt éves koromban, ma már inkább a másik tábort erősítem, ugyanis szent meggyőződésem, hogy igenis vannak témák, amiket a nők nem férfiak előtt beszélnek meg és ez természetesen fordítva is igaz. Tehát innentől számomra a gárda túlnyomó többsége elbukott. Aztán még ott van az a kis megjegyzés, amit nem olyan rég kaptam miszerint nekem senki sem jó, mire én persze csípőből visszaválaszoltam, hogy dehogyisnem a Férfi. Erre ők csak nagyokat pislogva néztek rám miszerint miről beszélek, hisz nézzek körül mennyi férfival dolgozom együtt.

Rendben sosem voltam egy egyszerű eset, vannak bizonyos elvárásaim - magammal szemben is. Ám úgy gondolom nem csak a biológiai mivoltunk függvénye az, hogy most mennyire vagyunk nők vagy férfiak., bár alapjában véve már az ember kifejezéssel is így vagyok. Említsem csak meg a férfias nőket vagy a nőies férfiakat? Változnak a dolgok, egyenjogúság, idealizált jövőkép meg itt van ez a csúnya társadalmi elvárás is. Persze, hogy sok a tikkes és csorba ember, de attól, hogy a nemek és vele együtt a nemi szerepek így összemosódnak jobb lesz? A nő hordja a nadrágot a férfi meg csak "igen drágám". Kinek jó ez? Vagy mikor az egyik fél le akarja nyomni az akaratát a másik torkán? Lehet rózsaszín álmokat kergetek...
Számomra attól, hogy valaki peckesen áll, és naponta utalásokat tesz a nemi szervére nem férfi lesz, hanem szánalmas. Ha valakinek van tartása, kisugárzása az magasan elkörözni a primitív beszélgetéseket. Öntudat, ezen múlik minden, no meg az intelligencián, de ezt már meg sem pendítem.
Mikor reggelente bemegyek és a hímsoviniszta szobatársam hümmögve megdicsér legszívesebben egy desszertvillát állítanék a nyakába, mert már attól elborzadok, ahogy rám néz, ha pedig hozzám ér a világból ki tudnék futni. Ezt követően pedig mindig az jut eszembe: komolyan ez vagyok én? Csak ennyit látnak belőlem?  Ember vagyok mégis csak a burkot veszik észre, talán ennyire lusták vagy ez a kényelmes üzemmód Végül is lényegtelen, hisz összegezve elég elkeserítő a tendencia. Ez a fajta stílus miért vált általánossá?
Leszámítva egy embert, akit annyira szeretek, mintha a rokonom lenne eme becses hely azóta mióta ott vagyok két olyan embert tudott felmutatni, akikre merem használni a férfi szót. És mivel érdekelték ezt ki? Az előbb már említett öntudattal és intelligenciával, és persze azzal, hogy nem tárgyként tekintenek rám. És  a nem elhanyagolható kölcsönös tisztelettel, hisz ha én sem ügy tekintek rá, mint egy darab húsra akkor ezt el is várhatom a másik féltől is. Időt szakítottak rám, hogy elvonatkoztassanak attól, amitől a többi nem tudott, a testtől. Számukra vicces vagyok, vagy épp lökött és ez sokkal többet számít, mint egy csinos vagy bók.

                                                                                                                                            
És akkor egy kis magyarázat miért is más a Hallomás cikksorozat; itt amellett, hogy én elmondom az adott témáról a véleményem megkérdezek róla másokat - bloggereket - hogy ők miképp vélekednek.
                                                                                                                                            

Ezután pedig nézzük meg hogy vélekednek a témáról mások vagyis jelen esetben egy személy:

Az Intimitás Gourmet blog szerzője szerint: "A férfiak itt vannak, csak már félnek hogy férfiak legyenek. Mostanában pont a férfi és a farkának erejével foglalkozom. Mert a farokban van az igazi tiszta szexuális energia, amit nem igazán tudunk és merünk használni. Pedig ha büszkék lehetnénk rá tisztán, és felhőtlenül, persze tudatosan megélhetnénk a férfiasságunkat, könnyebb lenne. Rengeteg önismereti meg intim oktatás, tábor workshop van, de leginkább nők részére. Hallják hogy önismeret, tantra, érzéki kapcsolódás, és nem értik hol lesz ebben helye a a férfinak és az álló farkának. Nem szólítjuk meg őket. Ahogy nemrég írtam, a nőnek csodálat kell, a férfinak dicséret. A nők csodálatot várnak, bókokat, mert persze hisz gyönyörűek vagytok. De hol a férfi dicsérete? Nők szépen elléptek, feljebb mentek, de a férfiak még nem találják igazán ezt az utat. Másik hogy ha van is esetleg tanítás férfiaknak, a legtöbb úgy beszél hogy a nőknek tetszen. Csak ez átverés. A nők nem nőies férfit akarnak, hanem férfit. Ezer blog szól arról mit akar nő, de tudjuk mit akar férfi. És ahogy mostanában tapasztalom, nő sem azt karja amit sokan írnak. Mert a tudatos nő aki már kinyitotta intimitását - és most bocsánat szóhasználatért, de mindenki ezt mondta - baszni akar végre. Megnyílni egy férfinak és átadni magát, beleengedni magát a totális testi és lelki gyönyörbe. OK, csak a férfiak nem tudják ezt, és félnek. Nem mernek megnyílni, nem mernek erősek és vadak lenni. Most ne a 15 perces dugás egyszerű aktusára gondoljunk, hanem amikor tényleg belehalunk az egészbe egy kicsit. A férfit dicsérni kellene, és megmutatni hogy merjen megnyílni és megmutatni minden vágyát."



Szóval alkoholistáktól balra, szexmániásokon túl úgy gondolom valahol útközben elveszett a lényeg. Nem az egész képet nézzük, hanem kiemelünk belőle darabokat. Választ akartam találni egy kérdésre, ami sokkal bonyolultabb, mint amilyennek tűnik, hisz minden bizonnyal sokkal több Férfi rejtőzik körülöttünk - szeretném hinni, hogy így van. Úgy gondoltam majd hozok egy-két példát arra mi az, ami engem az ellenkező nemben kiborít, amitől nem tudok valódi férfiként tekinteni rá vagy elborzadva reménykedem benne, hogy ilyen nincs, miközben felsorolom azt számomra mi kell  a bizonyos kép eléréséhez. De ez is komplex, mint minden más. Van, akitől tényleg csak ennyi telik, de minden bizonnyal van olyan is, akinek ez elég. Aztán ott vannak, akik csak kaptak már annyit, hogy inkább biztonsági játékra törekszenek és még lehetne példákat hozni napestig. Nem tudhatjuk kinek mi a története. Véleményem szerint a szemléletváltás azonban nélkülözhetetlen, mert igenis szükségünk van rá, hogy a férfiak merjenek Férfiak lenni!



Ti mit gondoltok a témáról? Mitől lesz számotokra valaki férfi?

1 megjegyzés:

  1. Annyira örülök ennek a bejegyzésnek! Először féltem, hogy valami agyatlan maszlag lesz, de örülök, hogy leírhatom: igazad van! Persze, manapság már mindenki lehet az, ami akar. Nem is baj, hogyha a nők a lábukra állnak, de attól még vannak a nemekkel járó ősi jellemzők, amiket el kell fogadni. Ennyi "feminista" mellett pedig tényleg nem csoda, hogyha egy hímnemű egyén nem mer férfi lenni. És most feminizmus mellett nem arra gondolok, amikor egy nő szeretne eredményeket elérni vagy megvalósítani önmagát, hanem erre az elkorcsosult verzióra, amit manapság nagyon sokan vallanak. Én nő vagyok, akarok elérni eredményeket az életemben néhány gyereken kívül és igenis szeretem, ha kinyitják előttem az ajtót és előre engednek! (mert volt már olyan eset, hogy egy nő beperelt egy férfit, amiért amaz előre akarta engedni őt.)
    Mindenesetre sok minden közrejátszhat és játszik is abban, hogy néhány kisfiú miért nem képes férfivé érni. Mert lehet, hogy néhány lány már annak örül, hogy az évfolyamtársa szóba áll vele, de nem kéne ennyire leadnunk az igényeket. Nem attól lesz valaki férfi, hogyha otromba és trágár a kiállása, ez hiába erőteljes. Én a viktoriánus úriemberekre voksolok, akik a nőket a tenyerükön hordozták. Jules Verne Grant kapitány gyermekei c. regényben mindenkinek teljesen normális volt, hogy amíg a férfiak a kocsi mellett gyalogoltak, addig a hölgyek a kocsiban ülhettek és teáztak. Azonban ne felejtsük el a másik oldalt, a nőknek is kell tenni azért, hogy nők lehessenek! (Ez is megérne egy imát.)
    Elnézést a hosszú kommentért, de egyszerűen örülök, hogy végre nem valami üres bugyutaságot olvastam, és hát kissé megindultam... :D

    VálaszTörlés