2015. augusztus 22., szombat

Programajánló || Mesterségek ünnepe

Sziasztok napsugarak!
Már javában benne járunk az augusztusban, és én kihasználom a megmaradt napokat, hogy a lehető legtöbb programot, és élményt belesűrítsem a még előttem álló órákba. Ma például a Budai várba látogattam - hisz a fővárosban az egyik kedvenc helyem - ahol tegnap vette kezdetét a Mesterségek ünnepe.
Az igazat megvallva ez a népművészeti vonal egyáltalán nem áll közel hozzám, amit egy kissé bánok is. Így minden évben megpróbálok valamilyen program, rendezvény esetleg koncert kapcsán egy kicsit közelebb kerülni a folk világhoz. Tavaly Kapolcs szerettette meg magát velem, lássuk idén hogy teljesített az ünnep.



2015. augusztus 7., péntek

Test-lélek || Holtpont- ottragadunk vagy felállunk?

Sziasztok kedves napsugarak!
Miután engedélyeztem magamnak egy-két pihenőnapot úgy gondoltam ideje ezt a kissé komolyabb témát is kellően körbejárnunk. Nem azért, mert annyira élvezetes vagy, mert bármelyikünk is örömtáncot jár mikor az a bizonyos esemény bekövetkezik az életében, csupán fontos, hogy tudjuk kezelni.


2015. augusztus 3., hétfő

Teszt || Pure Fiji Coconut Sugar Rub

Sziasztok napsugarak!
Egy újabb terméket teszteltem, ami egy bőrradír lesz, amiből egy mintaterméket a Pixiboxban kaptam, és annyira megtetszett, hogy azonnal utána is jártam a márkának és a terméknek is. 



Néhány szó a Pure Fijiről: Az érintetlen trópusi növényvilág és a meleg Csendes-óceán számos dióféle olaját és nagyon hatékony növényi kivonatokat kínál. A cukornádat, ananászt, papayát, golgotavirágot és zöld kókuszt frissen szedjük, és órákon belül feldogozzuk azért, hogy megőrizzük a bennük lévő természetes tápanyagokat.
Az egzotikus diófélék olaja méltán elismert az orvoslásban és szépségápolásban tapasztalt jótékony hatásaik miatt, ezek által hozzájárulnak a hidratáláshoz, tápláláshoz és védelemhez.
A mélytengeri növények védelmet nyújtanak a nap öregítő hatása ellen. Az utolérhetetlen „Ngi” fű, mely az óceánhoz közel honos növény, hozzájárul a fokozott hidratáláshoz és a rendkívül nagyfokú ápoláshoz.
A tiszta és természetes testápolással a föld és a tenger biztosítja nekünk mindazt, amire az egészséghez szükségünk van.
Ez a természetes „Csendes-óceáni” irányvonal megmutatja azt az utat, melyen a testápolásnak kellene haladnia.
Termékeink előállításába annyi közösséget próbálunk bevonni, amennyit csak lehet és elmondhatjuk, hogy ezen emberi együttműködési hálózat nélkül nem lennénk képesek túlélni és folyamatosan növekedni.
A termékeink iránt érzett szenvedély vezetett ahhoz, hogy új és izgalmas lehetőségeket tudunk biztosítani azoknak az embereknek, akik velünk dolgoznak. Ennek a szenvedélynek és a csapatmunkának az eredménye, hogy a termékeink már a világ bármely pontján elérhetőek, és mint egy nagykövetei a gyönyörű szigetünknek és kultúránknak.